Ahogy telnek, múlnak az évek, az ember lánya megfontoltabb, kritikusabb, de azért nyitott az apróbb trükkökre.Ez a sminkünkre, öltözködésünkre, párkapcsolatunkra is igaz.Én most az öltözködéssel kapcsolatban szeretnék egy kis praktikus áttekintést megosztani veletek.
A negyedik X után már nem olyan egyszerű, sem a téli hidegben felszedett kilókat leadni, sem pedig a bőrünk rugalmasságát visszaszerezni. Év elején mindig megpróbálunk  megújulni és diétázunk, tornázunk, hogy az első napsugarak már egy csúcsformában lévő, egészségtől kicsattanó, sugárzó nőre essenek. Ez mindannyiunk vágya!Ezért folyamodom én is apróbb trükkökhöz, amelyek alkalmazása pofonegyszerű.(Apropó, ki hol tart a videómban bemutatott hasizomgyakorlattal?)

Azt már biztosan tudod, hogy milyen fontos, hogy az alakodnak megfelelő ruhát válassz. Sőt azt is tudjuk már, hogy ne legyen az a ruha egy számmal kisebb, de nagyobb se.Ha ezekkel a dolgokkal eddig még nem foglalkoztál,akkor most itt az alkalom,igyekszem segíteni,remélem tetszeni fog!

Azt hiszem, nem szükséges ecsetelnem, hogy a koktélruha, amit választottál, vagy tökéletes számodra vagy sajnos rosszul választottál. A cél természetesen az, hogy a lehető legtöbbet kihozz az alakodból és kiemeljd az előnyös vonalaidat és elvond a tekintetet a kevésbé hangsúlyozni kívánt területekről.

Amikor azt érzed, hogy lenyűgöző vagy, akkor semmi és senki sem tudja elrontani a kedvedet és élvezni fogsz minden pillanatot a barátaiddal, családoddal, szerelmeddel töltött időből.És ez a cél!

Háromszög alak
Beyoncé

A körte testalkat nagyon nőies, de az erős alsó testrészről próbáljuk átenni a hangsúlyt a felső testrészre. A tekintetet az alak alsó részéről úgy tudjuk elvonni, hogy a felső részünkre helyezzük a hangsúlyt.Ezt megtehetjük egy A-vonalú szoknyával, empire derékvonallal vagy egy válltöméses felsővel, mert ezekkel kitűnően tudunk ellensúlyozni.Esetleg válasszunk kétárnyalatú, vagy kétszínű ruhát, úgy, hogy a felsőrész a világosabb, az alsó pedig sötétebb legyen, ami szintén egyensúlyba hozza az alakunkat.

Homokóra alkat
Salma Hayek

Ez a tökéletes alak! Azok a legszerencsésebbek, akiknek ilyen alak adatott (bár ők csak a nők 8%-át teszik ki), mert nem kell gondolkodniuk azon, hogy mit is takarjanak el, mivel nincs ilyen testrészük.  Ebben az esetben csak azzal kell foglalkozni, hogy megmutassuk, mink is van. Minden remekül áll rajta. Hogy alakodat megmutasd, részesítsd előnyben a szűk, tapadós ruhákat.

Szögletes alkat
Cameron Diaz

Ennél az alaknál a vállat kell hangsúlyozni. Ez történhet túldíszített, nőies anyagokkal és szabásvonalakkal egyaránt. Ajánlott a raglán ujjú blúzok viselése, mert a bevarrott ujj még jobban szélesítené a vállakat. Ki kell emelni a derekat, pl. övvel, és a tekintetet el kell terelni egy aszimmetrikus szabásvonallal. Részesítsd előnyben a szoknya-felső kombinációt az egybe részes ruhákkal ellentétben. Ha mégis koktél ruhát szeretnél felvenni, akkor azt egy karcsúsított zakóval viseld. Az egyberészes ruhát úgy is viselheted, hogy hangsúlyos kiegészítőkkel kevered, feltűnő övvel, vagy szép szalaggal a derékon.Kerüld a csőruhákat és a kocka zakót, ami nem definiálja a derekat.

Alma alkat
Jessica Simpson

Kerüld el az alaktalan, laza, és buggyos ruhákat. Manapság már számos cég készít csinos, divatos ruhákat minden méretben, széles kínálatból választhatunk.Válasszunk puha anyagú ruhát, de semmiképpen ne  olyat, ami lóg, és olyat sem, ami tapad. A V nyakú ruha jó választás, csak úgy a szép ékszer, ami elvonja a tekintetet a testről. Ha szép formás a lábad, azt mindenképpen hangsúlyozd magas sarkú cipővel.

Fordított háromszög típus
Demi Moore

A felső testrész optikai kisebbítéséhez válassz nyakba kötős ruhát, amely keskenyíti a vállat. Olyan ruhák, amelyek felül sötétek és alul világosak, segítenek optimálisan egyensúlyba hozni az alakot.Emeld ki az alsó testet, úgy, hogy ruhát viselsz szoknyával.Próbálj ki egy szokatlan, aszimmetrikus szegélyű ruhát. Ha nadrágos koktél ruhát szeretnél, válaszd a bőszárú változatot. A feltűnő cipő szintén eltereli a figyelmet a test felső részéről.

Általános tippek minden testalkathoz:

• a sötét színek vékonyabb testalkatot eredményeznek, függetlenül attól, hogy milyen a testalkatod
• öltözz arányosan a magasságodhoz
• a hosszú pólók, kabátok, szoknyák és ruhák nyakigláb, vékony alakot sejtetnek, miközben a vágott felsők, szoknyák és ruhák kihangsúlyozzák az alakot
• hogy kihangsúlyozd a felsőtestedet és elvond a figyelmet az alsótestről, viselj ékszert és érdekes nyakkivágást
• győződj meg róla, hogy a ruha, amit viselsz a te méreted, a nem megfelelően illeszkedő darabok hajlamosak kihangsúlyozni a problémás területeket
• ne enged, hogy a ruha, amit viselsz, elfedje a személyiségedet. Finomítsd, alakítsd ki a saját stílusodat. Ha a saját stílusod jó, viseld magabiztosan és a személyiséged, belső szépséged át fog ragyogni rajta.

+1 tipp: Az empire-szabású ruha

Válaszd a legelőnyösebb fazont: az empire-szabású mellrész és az A-vonalú szoknya hosszítja az alakod, és eltakarja a problémás testrészeket. A széles vállpánt elrejti a melltartód és tökéletes tartást biztosít, a V-nyak pedig karcsúsít, és a dekoltázsodra irányítja a figyelmet. A ráncolt mellrész a fiús alkatúaknak is jól áll, hiszen optikailag megnöveli a mellet. A szoknyarész hossza akkor a legelőnyösebb, ha a térd alatt végződik, így szabadon hagyja a formás vádlidat. A nőiesebb hatás érdekében viselheted  széles övvel és természetesen magas sarkúval.

Tagged with:
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.