brazil keratinos hajkiegyenesítésTavaly novemberben szántam rá magam és a pénztárcámat, hogy elmenjek egy tartós, brazil keratinos hajkiegyenesítésre.

Inkább csak hullámos hajjal rendelkezem, de valami oknál fogva nem tudtam soha rendesen megszárítani, mert mindig ”plüssmacis” eredménye lett. Ha néha-néha sikerült egy viszonylag laposabb hatást elérni, akkor pedig a végei voltak szálkásak, pedig körkefét használtam és tudom is, hogy hogyan kell használni :). Ebből adódóan nem tűnt szépnek, egészségesnek a hajam, mindig rakoncátlan kinézete volt.

Mivel a kuponos megoldások eddig nem mindig váltak be (lásd. a Mágnesterápia című írásom) , illetve azt tapasztaltam, hogy sokszor nem a profi szakemberek végzik a meghirdetett szolgáltatást, hanem tanulóra bízzák, így az eredmény – hogy is fogalmazzak… – nem tökéletes, nem mertem kockáztatni és egy olyan szalonba jelentkeztem be, ahol tudtam, hogy garanciát vállalnak a munkára és az eredményre.

Mindenhol azt olvastam, hogy a kiegyenesítés kb. 2-3 hónapig tart, de elég sok időt vesz igénybe. És tényleg. Az egész egy hajmosással kezdődik, majd szigorúan langyos hajszárítóval lett meg szárítva a hajam. Amikor teljesen megszáradt, ekkor kerül felkenésre maga a keratinos szer. Ez egy hajfesték állagú anyag.

Ezután ismét meg kell szárítani a hajat, ismét lassan, kefe nélkül. Ha a haj már teljesen száraz, jöhet a hajvasaló, amely aktiválja a hatóanyagokat. Aztán jön az utolsó hajmosás, az eredmény igazából már ezután, vizesen is látható.

A végeredmény hihetetlen és megdöbbentő! Gyönyörűen selymes, hidratált, magas fényű haj, egyenes, de nem lapos fürtök.

A 2-3 hónapos tartósság nálam tovább tartott, aminek nagyon örülök. Eltelt egy hónap, két hónap, hat hónap, amikor észrevettem, hogy elkezd visszahullámosodni a hajam, ha hagyom magától megszáradni. A hajszárítós szárításkor még mindig jó, de nyáron nem szeretem szárítgatni, itt a strandszezon, naponta vizes a hajam, ezért azt gondoltam, hogy sokkal kényelmesebb ismét megcsináltatni, mint folyton szárítgatni. A héten ezért megint megcsináltattam és az eredmény csodás.

Kíváncsi vagyok, most mennyi ideig fog tartani a hatása, de ha már csak a nyarat kibírja, hogy nem kell folyton szárítgatnom, illetve úgy áll, ahogy szeretném, már akkor megérte!

Keratin

Tagged with:
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.